Bár még a háttérben még mindig gőzerővel megy a munka és a szervezkedés, azért mégis úgy döntöttem hogy induljon el a BookArt mozgalom, és majd menet közben kiderül, hogy mi lesz, mi lehet belőle. Remélem kicsit megmozdulnak az emberek, és a művészet meg a könyvek valahogy belopóznak a tudatokba, vagy legalább játszunk egy kicsit...

A blog itt zakatol: BookArt
A közösség meg itt növekszik: Facebook

35 éves lettem.
És ennek ürügyén konstatáltam, hogy semmit nem változtam az utóbbi 15-20 évben, és azt is, hogy ugyanakkor rengeteget változtam. Van egy sor dolog, amit nem borítékolt volna szinte senki velem kapcsolatban, sokan még magát a 35 évet sem. (A sors iróniája, hogy közülük páran már csak odaátról tudnak gratulálni.)  Mert bár sokszor a külsőségekben is megnyilvánulóan egy érzelmileg labilis kamasz képét mutatom, azért sikerült elérnem ezt-azt a szocializáció terén. Mondhatnám úgy is, hogy beálltam a sorba én is, és a Trainspoting-os nagymonológot akár én is elmondhatnám. Öregszem én is, de lényegi változást valószínűleg ez a nap sem hoz. Minden olyan, mint tegnap volt, és a holnapi nap sem lesz más.
Csak beléptem a sötét középkorba.

Olvastam a minap, hogy a diktatúrákban sokszor ambivalensen ugyan, de összemosódik, összeolvad a félem és a hit. Ez érdekes módon és szerfölött rímmel azon meglátásommal, hogy a legtöbb vallás a haláltól (illetve az azt követő ismeretlentől) való félelemre épül. Azért követik az emberek sokszor vakon egyházuk tanítását, mert ha megkeresztelkednek, akkor Jézus mellé kerülnek a mennybe, ha nem esznek húst, akkor közelebb kerülnek a lelkek örök körforgásában a nirvánához, ha harcolnak a hitetlenek ellen, akkor Allah all-inclusive ellátást biztosít nekik a hősi halál utáni időszakra. És lehetne sorolni. Pedig a legtöbbjük legkésőbb a halál előtti magányos pillanatokban elbizonytalanodik majd. Még én is, pedig én a témában Emanuel Swedenborg nézeteit vallom…

Peter Jackson új filmjét szinte száz százalékos bizonyossággal ki fogom hagyni. Pedig nagy rajongója vagyok a műfajoknak amiket vegyít a Komfortos mennyországban-ban, és nekem már többször bebizonyította az új-zélandi direktor hogy jó rendező, de mégis. Mióta gyerekeim vannak nem bírok megnézni olyan filmeket amikben gyerekeket bántanak. Hihetetlenül aggódós szülő vagyok, nem hiányzik, hogy ezt mindenféle – ráadásul önként vállalt – külső hatásokkal megerősítsem.

Külvárosi gyerek voltam, de ennek nem sok hasznosítható hozadéka van a jelen mindennapjaira nézvést. Persze egy-két, egyébként furcsának tűnő szocializációs defektet le lehet vezetni ebből a tényből, de most nézzük azt a kevés pozitívumot amit múlt ezen szegmense adott. Következzen Szuperapu Tárgyalási Stratégiák kézikönyve!

Első lecke:
NEM!

Második lecke:
Két lehetőség van:
1. az van, amit én akarok
2. nincs más lehetőség

Harmadik lecke, és egyben végső konklúzió:
Az erősebb kutya baszik.

Köszönöm a figyelmet kedves internetező gyerekek! A következő alkalommal a kintlévőségek kezeléséről olvashatok ugyanitt.

Az idén az Oscar díjakat nem tudom csak simán a szokásos szimpátia-szavazás klisével elintézni... Idén az utó-marketing diadalmaskodott. Persze, ezen nincs mit csodálkozni. Egy olyan idióta, militáns és patrióta országban mint az USA mindig is készültek és a jövőben is készülni fognak a háborút népszerűsítő filmek, és ha olybá tűnik hogy propaganda nem jut elég emberhez, akkor megtámogatják egypár díjjal. Ez van. Ezt kell szeretni...

A tegnapi nőnaphoz csak annyit fűznék hozzá, hogy minden látszat és rosszindulatú feltételezés ellenére én támogatom a feminista mozgalmakat. Ha azok térben és időben tényleg a társadalmi egyenlőtlenségek megszüntetések ellen szállnak síkra, legyen az a sík genderközpontú akár.
Példának okáért nekem is többször szemet szúrt, hogy az útépítések során nem nagyon látni női munkaerőt, és a kohász és vájár szakma is erősen előítéletesen viszonyulhat a női nemhez, hiszen a kimutatások szerint a számuk ezen a téren a statisztikai hibahatár alatt van. Szóval lenne mit tenni kis hazánkban is. Csak mintha rosszul lenne beállítva a fókusz...

Szeretem a könyveket. Sokszor a tartalomtól függetlenül is. Vettem már könyvet a borító, vagy az érdekes tipográfia okán. Van például gót betűvel szedett német nyelvű könyvem, annak ellenére, hogy nem tudok németül és a gót betűk folyószövegként vizuálisan befogadhatatlanok a számomra. Szóval minden könyvnek van valamiféle értéke. Illetve majdnem mindnek… A Vagyunk az Ifjú Gárda című 1975-ben megjelent gyűjteményes kötetnek nem sok, a címlapon lévő „fj” ligatúrát leszámítva… Ezért kicsit feljavítottam a magam módján, konkrétan és elítélhető módon összefirkáltam néhány oldalt (eredmény: itt, itt, itt és itt). Aztán továbbfűzve a gondolatot arra gondoltam, hogy mi lenne, ha több ilyen hackelt könyvet csinálnék és becsempészném antikváriumokba?

A hétvégén kicsit megszaladt az agyam meg a kezem, és körvonalazódni látszik egy újabb koncept-kiállítás. A vázlatok a sketchblogomon sorakoznak, a méret és a technika terén pedig radikális váltás következik. Talán nyáron sikerül tető alá hozni a dolgot, hogy az arra érdemes nagyérdemű vizuális gyönyörben részesedhessen.
Lehet szurkolni...

Már javában dübörög a 2010-es Sziget Kívánsággépe, és én persze már be is pötyögtem a hőn áhított bandák nevét, ahogy azt minden évben megteszem. De most egy kicsit továbbszaladtam, és képzeletben összeállítottam a tökéletes nap tökéletes Nagyszínpadi műsorát. Szigorúan a realitások talaján állva, csak létező, koncertező és némiképp aktuális bandákkal számoltam. Olyanokkal, akik a szervezők számára is elérhetőek (lehetnek). Kezdene a Suicide Machines aztán jönne a The Toasters, hogy bemelegítsenek a Mighty Mighty Bosstones-nak. Ezután lépne a színpadra a Rancid, a headliner pedig a Rage Against the Machine lenne. Finom kis táncos mulatság a magamfajta öreg punkoknak. Bár ha összejönne, akkor az állóképességemen nagyot kellene javítanom…

Egy blogot olvasva sok mindent meg lehet tudni annak írójáról. Még több dolgot meg nem. És ez így van rendjén, az életben is így van ez. Van amit csak keveseknek mondunk el, s van olyan amit senkinek. A való világban persze ott van a lehetőség, hogy rákérdezzünk dolgokra, hogy a kíváncsiságunkkal letámadjuk az arra érdemeseket. No, most adott a lehetőség kedves internetező gyerekek, hogy kiadjátok magatokból a felgyülemlett kérdéseket, és befoltozzátok ama bizonyos öles lukakat az oldalatokon!
Megkötés nincs, azt kérdeztek amit csak akartok! Mindenre válaszolok, de nem biztos hogy örülni fogtok neki...

Ide írhatjátok a kérdéseket.

Már jó ideje nem illusztrálom a bejegyzéseimet. Valahogy maguk alá temették az önmagam által felállított keretek a kreativitásom, és a végén már sokszor nyűg volt a dolog. Lehet hogy egyszer majd újra lesznek itt is firkák valamilyen formában, de addig is, ha valakinek hiányoznak a vizuális momentumok látogassa a sketchblogomat.
Follow me!

Sosem tudtam igazi komment mágnes posztokat írni, és egyébként sem igazán érdekel ugyebár mások véleménye, de most úgy gondoltam hogy milyen jó lenne ha elérné a blog a 3000-ik kommentet. Csak úgy, pikk-pakk. (Ilyen magasröptű gondolatokat szül a tokaji szamorodni.) Szóval aki a fent emlegetett sorszámú hozzászólást jegyzi, az kap egy névre dedikált A/6-os grafikát!
Kezeket a billentyűre, verseny indul, rajt!

(A 3500. és a 4000. is kap..., kaphat.)

A világot a kíváncsiság és a lustaság viszi előre. Ez utóbbit talán úgy hangolhatnánk finomra, hogy a mind tökéletesebb kényelemre való törekvés. Minden más csak mellébeszélés, időpocséklás, jobb esetben díszítés.
Hát én díszítek. Amellett tettem le a voksom, hogy színes masnit kötök erre a nyomorult sárgolyóra a magam módján. És most valami kifürkészhetetlen és érthetetlen okból kifolyólag olybá tűnik, hogy meglódulni látszik a szekerem. Mármint ha a dolgot a piac felőli végéről nézzük. Már pedig muszáj onnan nézni, mert a hentes, meg a pék is onnan néz ránk a csarnokban. És ez nem csak az én kis világomban nagy teljesítmény, hanem egy nagyobb viszonyrendszerben is, ahol a sokat emlegetett válság okán még olyanok is csendes pihenőre ítéltetnek mostanság, mint W. A. képzőművész, és általános példakép. Persze ő egy másik ligában játszik…

Kamaszkoromban - azzal a bizonyos forradalmi derűlátással ami életkori sajátosságnak számít - úgy gondoltam, hogy a generációm lesz az aki gyökeres változást hoz a társadalmi együttélés terén ebben az országban. Sőt, Európában. Túllépünk a történelemben gyökeredző frusztrációkon, magunk mögött hagyjuk a rossz berögződéseket, és az ordas eszmék helyébe ordas közhelyek lépnek. Olyanok mint a szeretet, az egyenlőség meg persze a világbéke. Ki is tartott ez optimizmus jó sokáig, különben nem vágtam volna bele a gyerekvállalásba sem.
De sajnos most azt kell mondanom, hogy sötét idők jönnek...

Mostanság elterjedőben van a toleranciának egy téves értelmezése. Általában a fanatikus idióták és az önérzetes hülyék szokták az erre való hivatkozással lezárni a vitákat, és ami szerint mindenki intoleráns, aki nem tiszteli a véleményüket. Szerintük ugyanis a tolerancia az hogy mindenki elfogadja az ő igazságukat kizárólagosnak, a többiek meg csendben maradnak. Akkor is ha nyilvánvaló téveszméket és ordas hülyeségeket szajkóznak, anélkül hogy meghallgatnák az ész érveket.
Szerintem meg a mások véleményével szembeni tolerancia azt jelenti, hogy nem tartjuk axiómának és viszonyítási pontnak a saját mondandónkat. Persze ettől még ragaszkodhatunk a saját álláspontunkhoz mindhalálig...

Egyébként meg a vélemény olyan, mint a segglyuk..., mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra!

Ma jubilálok. Tíz évvel ezelőtt kezdtem meg első munkanapomat a jelenlegi munkahelyemen. Nem vagyok egy karrierista, viszont hűséges vagyok. Azt hiszem a mai világban mindkettő a hülye szinonimája, de engem nem zavar...

Frusztráló dolog lehet állandóan a sült galambot várni. Főleg ha valaki azt hiszi, hogy azért nem jutnak el ezek a furcsa baromfiak a szájnyílásáig, mert mások ellopják őket...

A könyvek meghatározó tényezők az életemben. Van, hogy kicsit nagyobb hangsúllyal, van, hogy még inkább. Ezért is örültem a moly.hu által kínált lehetőségnek, a közösségi oldal címlapja mellett illusztrálhattam az olvasáshoz való viszonyomat, az olvasást, ahogy én azt megélem. A viszonylagos siker oka lehet, hogy pont abban rejlik, hogy mások is így látják a dolgot. Ha más színvilágban és más szimbólumrendszerben is…

Kamaszkorom egyik legnagyobb kedvence a Kontroll Csoport volt (az URH és a Neurotic mellett). Valami meghatározhatatlan és megmagyarázhatatlan módon szippantott be mind a zene mind a szöveg. Szerelem első hallásra. És úgy is maradt. Ha nem is a kezdeti lobogással, de alapkőként, viszonyítási pontként. Éppen ezért kimondhatatlanul várom a jövő pénteket.
Hacsak nem csábulok el, és autózok 50 kilométert, hogy már holnapután elkapjam őket Debrecenben...